Nagyvilág

Menekülnek a kurd családok Törökországból

Naponta mintegy száz család hagyta el a délkelet-törökországi Nusaybin várost, miután Efkan Ala török belügyminiszter kedden bejelentette, hogy a biztonsági erők ott is felszámolják a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) barikádjait és lövészárkait – közölte vasárnap a Dogan török hírügynökség.

A lakosság attól tart, hogy a szintén főleg kurdok lakta Cizre városhoz és Diyarbakir tartomány Sur körzetéhez hasonlóan – ahonnan a török biztonsági erők két hónapja igyekeznek kifüstölni a PKK fegyvereseit – Nusaybinban is kijárási tilalmat rendelnek el. A helyiek elsősorban rokonokhoz menekülnek. A hírügynökség beszámolója szerint a környék buszállomásain a megszokottnál nagyobb tömeg tapasztalható.

Ala csütörtökön azt mondta, Cizrében már sikerrel eltávolították a barikádokat, hatástalanították a robbanószerkezeteket.

Az összecsapások azonban folytatódnak. Török sajtóértesülések szerint az elmúlt két hónap alatt a tilalom ellenére a százezres Cizrét nagyjából 40 ezer, Surt körülbelül 20 ezer ember hagyta el.

Törökország délkeleti részén két és fél év fegyverszünet után 2015 júliusában kezdődtek újra a harcok. A kurdok autonómiájáért küzdő PKK 1984-ban indított kormányellenes felkelése óta már mintegy 40 ezren vesztették életüket a konfliktusban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik