Nagyvilág

Oroszország fegyverszünetet hirdetnének Szíriában

Egy nappal a müncheni Szíria-konferencia kezdete előtt, szerdán Oroszország javaslatot tett az Egyesült Államoknak arra, hogy március 1-jétől hirdessenek fegyverszünetet Szíriában – jelentette a Reuters hírügynökség egy meg nem nevezett diplomatára hivatkozva.

Eddig azonban a feleknek semmiről sem sikerült megállapodniuk – tette hozzá az illetékes, aki szerint Washingtonnak kétségei vannak az orosz javaslat bizonyos elemeivel kapcsolatban.

Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet New Yorkban azt mondta, hogy “nagyon fontos” tárgyalásokat folytatnak Washingtonnal, egyebek közt a polgárháború sújtotta Szíria humanitárius helyzetének javítására teendő lépésekről.

Mark Toner, az amerikai külügyminisztérium szóvivője ugyanakkor a tűzszünet körvonalaira vonatkozó egyik kérdésre azt válaszolta, hogy a csütörtökön kezdődő müncheni konferencia előtt senki nem fog az egyes javaslatok tartalmáról beszélni.

Moszkva hajlandó megvitatni a szíriai tűzszünet kérdését – erősítette meg Gennagyij Gatyilov orosz külügyminiszter-helyettes az Interfax hírügynökség beszámolója szerint. Újságíróknak kijelentette: “Készek vagyunk megvitatni a tűzszünet körülményeit Szíriában. Ezért utazunk Münchenbe, hogy tárgyaljunk erről”.

Gatyilov szerint a Szíria-közi genfi tárgyalások felújítása a szíriai ellenzék “rijádi csoportjának” álláspontjától függ. Szerinte ugyancsak ők a felelősek az idei genfi tárgyalások első fordulójának kudarcáért is. Nekik kellene feltenni a kérdést, hogy február 25-én újrakezdődik-e a párbeszéd – mondta az orosz külügyi tisztviselő, és úgy vélekedett, hogy a szíriai kormány készen áll erre.

A bajor fővárosban rendezendő konferencián az Egyesült Államok és Oroszország mellett Szaúd-Arábia, Irán és Törökország is részt vesz. A január végi genfi Szíria-tárgyalások kudarca óta először találkozik majd egymással John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. A konferencián várhatóan az újabb genfi tárgyalási forduló és egy fegyverszünet feltételeiről egyeztetnek majd a résztvevők.

John Kerry február eleje óta naponta sürgeti egy szíriai fegyverszünet kihirdetését, valamint azt, hogy az orosz légierő által támogatott szíriai kormányerők biztosítsák a segélyszállítmányok eljuttatását Aleppóba.

A várost ostromló kormányerők ugyanis teljesen körbezárták a lázadók által kézben tartott negyedeket, és az ENSZ emiatt egy újabb humanitárius katasztrófa bekövetkeztétől tart. Segélymunkások szerint a még mindig kétmillió embernek otthont adó Aleppó vízellátása megszűnt. Szíriai katonai és kormányzati források ugyanakkor jelezték, hogy az Aleppó bevételéért folytatott ütközetet nem szándékoznak leállítani.

Egy ENSZ-béli diplomáciai forrás a Reutersnak nyilatkozva úgy vélekedett, javaslataival Oroszország csupán fedezni kívánja valódi célját, hogy katonai győzelemre segítse Bassár el-Aszad elnököt, s így ne kelljen kompromisszumot kötnie a tárgyalóasztalnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik