Nagyvilág

Hatszázezer szíriaitól rettegnek a törökök

Hatszázezer szíriai érkezhet a török határra az újabb menekülthullámmal, ha folytatódnak a szíriai kormányerők és Oroszország légicsapásai – mondta Recep Tayyip török elnök egy csütörtöki ankarai rendezvényen az Aleppóban és környékén zajló harcokkal kapcsolatban.

A török elnök elmondta, hogy véges a türelme a szíriai helyzet láttán és egy adott ponton “megteszi majd a szükséges lépéseket”. Erdogan szerint olyan megoldást kell keresni, amely a Szíriából útnak indulókat hazájukban tartja. Ahelyett, hogy az ENSZ instrukciókkal látja el Törökországot, lépjen közbe Szíriában – tette hozzá.

Figyelmeztette az európai uniós vezetőket, hogy “eljöhet az idő, amikor Törökország megnyitja nyugati határait az Európába tartó menekültek előtt”.

A politikus a televízióban közvetített beszédében elmondta, hogy Donald Tuskot, az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnökét, valamint Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét figyelmeztette erre a lehetőségre.

Erdogan beszédében felszólította az ENSZ-t, tegyen erőfeszítéseket a szomszédos Szíriában zajló vérengzés – Erdogan szerint etnikai tisztogatás – megakadályozása érdekében. A politikus úgy vélte, a szíriai válság nem oldható meg biztonsági és repülési tilalmi övezetek kialakítása nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik