Nagyvilág

Obamával rendesen kiszúrtak

obama, merénylet (obama, merénylet)
obama, merénylet (obama, merénylet)

A szövetségi Legfelső Bíróság súlyos csapást mért kedden Barack Obama amerikai elnökre, felfüggesztve a klímaváltozás lassítását célzó elnöki program fő elemét, amely jelentősen visszafogná az amerikai erőművek szén-dioxid-kibocsátását.

Az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő taláros testület konzervatív, illetve liberális tagjai 5-4 arányban adtak igazat annak a 27 szövetségi államnak, továbbá különböző vállalatoknak és gazdasági csoportoknak, amelyek keresetet nyújtottak be az elnök terve ellen.

A “tiszta erőművek” megteremtését célzó terv (Clean Power Plan) értelmében az amerikai erőműveknek 2030-ig drasztikusan, 32 százalékkal kellene csökkenteniük szén-dioxid-kibocsátásukat a 2005-ös szinthez képest.

A kedd esti szavazás eredménye azt jelenti, hogy amíg a jogi vita tart, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó szövetségi szabályozást nem léptetheti életbe az amerikai Környezetvédelmi Hatóság (EPA). A legfelső bírósági döntés sokára várható indoklása, és a több lépcsős fellebbviteli eljárások miatt minden bizonnyal hosszan elnyúló jogi vita azonban aligha ér már véget Obama elnöki mandátumának lejárta előtt. Első reagálásában a Fehér Ház védelmébe vette a klímaváltozás elleni elnöki program törvényességét.

“Nem értünk egyet a Legfelső Bíróság döntésével, amely felfüggeszti a Tiszta Erőmű Tervet a peres folyamat lezárultáig” – hangsúlyozta nyilatkozatában Josh Earnest fehér házi szóvivő.

Szeritne a kormány terve jogilag és műszakilag is megalapozott, és időt ad a szövetségi államoknak arra, hogy kidolgozzák költséghatékony terveiket a kibocsátás csökkentésére. Earnest hozzátette, hogy az Obama-kormány további “agresszív lépéseket fog tenni a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének előmozdítása érdekében”.

Több szövetségi állam, köztük a jobbára szénbányászatból élő Nyugat-Virginia és az olajtermelő déli óriásállam, Texas, továbbá nagyvállalati csoportok egész sora még októberben nyújtott be keresetet a Legfelső Bírósághoz, e szövetségi környezetvédelmi szabályozás végrehajtásának leállítása érdekében. Ugyanakkor több mint tucatnyi szövetségi állam és a Városok Országos Szövetsége, amely több mint 19 ezer amerikai várost tömörít, támogatja a Fehér Ház tervét.

Patrick Morrisey nyugat-virginiai igazságügyminiszter, akinek széntermeléstől függő állama egyike a program elleni jogi harcot indító államoknak és jogi személyeknek, dicsérte a bírói testület döntését.

“Egészen felvillanyoz bennünket, hogy a Legfelső Bíróság megértette a szabályozás közvetlen hatását, és befagyasztotta annak végrehajtását, megvédve a munkahelyeket és rengeteg dollárt takarítva meg addig is, amíg folytatjuk a (terv) jogszerűsége elleni harcunkat” – mondta Morrisey.

A szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó szabályozás megvalósítása megfigyelők szerint kulcsfontosságú lenne ahhoz, hogy az Egyesült Államok teljesíteni tudja a decemberben Párizsban aláírt globális klímavédelmi megállapodás célkitűzéseit. Ráadásul az Obama-kormány és környezetvédelmi csoportok egyaránt azt állítják, hogy az elnöki terv munkahelyek sokaságát teremtené meg a tisztaenergia-ágazatban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik