Élő Nagyvilág

Trump és Sanders mindenkit agyonvert az előválasztáson

Fél éve még lehetetlenségnek tűnt, Donald Trump kedden mégis megnyerte a New Hampshire-i előválasztást, méghozzá magabiztosan maga mögé utasítva a többi republikánus jelöltet. Győzelemmel felérő második helyet végzett John Kasich ohiói kormányzó, aki gyakorlatilag New Hampshire-be költözött a kampány idejére, de emiatt más államokban nagyon rosszul áll. Ez most persze megváltozhat.

A kérdés még maradt, hogy ki lesz a harmadik helyen, de az már látszik, hogy Marco Rubio csalódást keltő eredményt ért el, amit el is ismert. Mindenesetre nem kapott erőre egy “Trump-verő” republikánus jelölt, így a küzdelem az elnökjelölti címért továbbra is nyílt maradt.

A demokratáknál a várt eredmény született, és a szociáldemokrata Bernie Sanders megelőzte a pártvezetők választottját, Hillary Clinton. A volt külügyminiszternek most igazán kapaszkodnia kell, hogy márciusi előválasztásokon bebiztosítsta győzelmét. Egyelőre neki van erre nagyobb esélye, de egy éve még teljesen elképzelhetetlennek tűnt, hogy egyátalán küzdenie kell majd Sanders ellen.

Kutya hidegben éltették a demokráciát

Mint említettük, rekordközeli részvételt mértek az előválasztásokon, ami azért is a demokrácia közhelyes ünnepe, mert ott tényleg hideg van. Az államban egész hétre hideget mondanak, a hétvégén kifejezetten sarkvidéki levegő tölti majd ki a völgyeket (és hegyeket), hózáporok előfordulhatnak. Most, amikor számolják a voksokat, átlag mínusz 7 fok van. (WMUR)

Morzsák New Hampshire-ről 1.

New Hampshire az Egyesült Államok egyik legszebb részén, északkeleten található, határos Kanadával is. 24 ezer négyzetkilométeren 1,33 millióan lakják, sok az erdeje és hegye, a legmagasabb, a Mount Washington majdnem kétezer méteres. Az államot a demokrata kormányzó, Maggie Hassan irányítja, a Szenátusban is demokraták képviselik, Jeanne Shaheen és Kelly Ayotte révén, a Képviselőházban pedig a republikánus Frank Guinta és a demokrata Ann McLane Kuster.

Már vannak eredmények!

Sanders vezet Clinton előtt! Igaz, csak egy százalékos feldolgozottság mellett. De a CNN-en annyira izgatottak, mintha már a végeredményt mondanák.

Dixville és Millsfield nyit

A fent említett két település szavazókörei bezártak, beindult a számlálás. Persze ez erősen embrionális, az egyik ben 4 szavazata van jelenleg Bernie Sandersnek, 0 Hillary Clintonnak, a republikánusoknál Ted Cruz húzott el Millsfieldben 9 vokssal. Persze ez még finomodni fog. (New York Times)

Jó hír Trumpnak és Sandersnek

Az exit-pollok szerint sem a demokrata, sem a republikánus szavazókat nem érdekli, hogy “megválasztható”, azaz az elnökválasztáson esélyesként induló, nem megosztó jelöltet válasszanak.

Az ABC cikke szerint a republikánusoknak sokkal jobban számít, milyen értékeket képviselnek, változást hoz, vagy kimondja, amit gondol – mintha csak Trumpra írták volna. Közben a demokratáknál az őszinteség, tapasztalat valamint az számít, hogy törődik-e olyan emberekkel, mint ő. Ez is inkább Sandersre illik, mint Clintonra.

ImportantQuality_DemoChartTIMESTAMP

Elkezdődött, és nem is akárhogy, rekordgyanúval!

A CNN beszámolója szerint olyan sokan mentek el idén szavazni, hogy több helyen még a hivatalos zárási idő után is sorok álltak. Ez Sandersnek, és Trumpnak jó hír., hiszen minél többen mennek el szavazni, annál nagyobb esélyük van arra, hogy nyerjenek. Az eredményre váró embereknek már annyira nem.

Olvasói sztorik