Nagyvilág

Feloszlatták a menekültellenes tüntetést Calais-ban

A belügyminiszter korábban betiltotta a rendezvényt, mert a kikötővárosban e nélkül is nagy a feszültség.

Nagyjából 150 ember gyűlt össze iszlám- és idegenellenes tüntetésre az észak-franciaországi Calais-ban, a rendőrség azonban beavatkozott, és húsz embert őrizetbe vettek.

A hatóságok tájékoztatása szerint dél körül gyűltek össze a város vasútállomása közelében a Pegida francia csoportja által meghirdetett demonstráció résztvevői, annak dacára, hogy a belügyminiszter megtiltott minden olyan megmozdulást, ami megzavarhatja a közrendet Calais-ban. A városban ugyanis több ezren várakoznak, hogy megpróbáljanak átjutni Nagy-Britanniába, és egyébként is rendszeresek az incidensek a rendfenntartók, valamint a kamionokra, kompokra feljutni próbáló menedékkérők között.

A rendőrség felszólítására a tömeg nem engedelmeskedett, ezért könnygázzal oszlatták fel a tüntetést.

A francia belügyminiszter ugyanakkor jelezte: a kormány eltökélt szándéka folytatni a harcot az illegális bevándorlás ellen, ennek érdekében rendszeresítik az ellenőrzést a kikötővárosban. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik