Nagyvilág

Tizenötezer menekült gyűlt össze a török határnál

Tizenötezer szíriai menekült gyűlt össze a török határon a szír kormányerők Aleppó térségében folyó offenzívája miatt, közölte pénteken Ahmet Davutoglu török miniszterelnök.

Az ENSZ megerősítette, hogy legalább 15 ezren menekültek el az Aleppótól északra fekvő vidékről, egy török humanitárius szervezet (IHH) pedig 50 ezer emberről adott hírt a lezárt határövezetből. Az IHH a menekülők elszállásolására újabb tábort épít a határ szíriai oldalán, a már felállított mintegy tucatnyi mellé.

A második legnagyobb szíriai város ellenőrzéséért a kormányerők és a felkelők évek óta küzdenek egymással. A kormányhadsereg célja jelenleg Aleppó bekerítése. A várost Törökországgal összekötő fő útvonalat már elvágták.

OSDH: több mint százan haltak meg az Aleppó körüli harcokban

Több mint 120 szíriai kormánykatona és felkelő vesztette életét az északnyugat-szíriai Aleppó várostól északra fekvő egyik település irányításáért folyó harcokban – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) pénteken.

A londoni székhelyű emigráns civilszervezet közlése szerint az ellenzéki fegyveresek visszafoglalták a kormányerőktől Rátján település felét, de a heves harcok folyamán mintegy hatvan felkelő és legalább ugyanennyi szíriai katona meghalt.

Ahmet Davutoglu török miniszterelnök pénteken azt mondta, hogy tizenötezer szíriai menekült gyűlt össze a török határon a szír kormányerők Aleppó térségében folyó offenzívája miatt. Az ENSZ megerősítette, hogy legalább 15 ezren menekültek el az Aleppótól északra fekvő vidékről, egy török humanitárius szervezet pedig 50 ezer emberről adott hírt a lezárt határövezetből.

Az ecuadori látogatásán tartózkodó Recep Tayyip Erdogan török államfő felszólította a Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányát támogató Oroszországot, hogy hagyja abba Szíria bombázását, mert akkor talán alábbhagy a menekültek Törökországba áramlása.

A második legnagyobb szíriai város ellenőrzéséért a kormányerők és a felkelők évek óta küzdenek egymással. A kormányhadsereg célja jelenleg Aleppó bekerítése. A várost Törökországgal összekötő fő útvonalat már elvágták.

(BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik