Nagyvilág

ENSZ-testület kéri Assange szabadon engedését

Önkényes fogva tartásnak nevezték, hogy a Wikileaks-alapító nem teheti ki a lábát az ecuadori követségről.

Az ENSZ egyik emberi jogi testülete szerint 2010 óta „önkényesen tartja fogva” Julian Assange-t, a Wikileaks alapítóját Nagy-Britannia és Svédország. Az önkényes fogva tartással foglalkozó ENSZ-munkacsoport szerint véget kell vetni annak a helyzetnek, amibe az Ecuador londoni nagykövetségére menekült Assange kényszerült, és kárpótlásban is kell részesíteni őt.

Assange ellen Svédország szexuális bűncselekmény gyanúja miatt adott ki körözést, amelynek elkövetését tagadja. Félő viszont, hogy ha elfognák, Svédország kiadná az Egyesült Államoknak, ahol bizalmas dokumentumok kiszivárogtatása miatt akár halálbüntetést is kiszabhatnának rá.

A svéd ügyészség szerint az ENSZ-szakértők állásfoglalásának nincs hivatalos következménye Assange ügyére nézve. A brit rendőrség szintén úgy reagált, hogy az Assange elleni letartóztatási parancs továbbra is érvényben van, le fogják tartóztatni, ha elhagyja az ecuadori követséget. A brit kormány egyik szóvivője pedig kijelentette: Assange-ot soha nem tartotta fogva önkényesen Nagy-Britannia, ő maga döntött úgy, hogy nem hagyja magát őrizetbe venni és inkább Ecuador követségén marad.

Assange maga folyamodott az ENSZ-munkacsoporthoz azzal a kéréssel, hogy döntsenek róla: önkényes fogva tartásnak minősül-e, hogy több mint három éve az ecuadori nagykövetségen kénytelen élni. Szerinte ezzel alapvető szabadságjogaitól van megfosztva, többek között nem jut napfényhez és friss levegőhöz, valamint megfelelő orvosi ellátáshoz sem. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik