Nagyvilág

„Angela Merkel egy hős”

Hősnek nevezte a német kancellárt pénteken az ENSZ főtitkárának migrációs ügyekkel foglalkozó különmegbízottja. Peter Sutherland közölte: Angela Merkel határozottan kiállt a menekültek mellett, míg más európai vezetők elbuktak az emberiesség tesztjén.

Véleményem szerint Merkel asszony hős, mondta Sutherland egy genfi sajtótájékoztatón.

Tudta, hogy ez erkölcsi kérdés. Tudta azt is: politikai támadások fogják érni, aminek az lesz a következménye, hogy csökken a népszerűsége – tette hozzá az ENSZ illetékese. Ugyanakkor méltatta Svédország hozzáállását is, de megjegyezte: összességében Európa viszonylag kevés menekültet fogadott be.

Némelyek azt mondták, hogy felveszünk menekülteket, csak legyenek keresztények. Melyik évszázadban élnek ők? Mi van az emberi méltóság és egyenlőség alapelveivel?”, kérdezte Sutherland.

Az ENSZ-illetékes szerint a politikusokat a menekülteket kedvezőtlen fényben feltüntető sajtó befolyásolja.

A menekültek általában és az összes európai országban is többel járulnak hozzá az állami költségvetéshez, mint amennyit segélyek formájában felvesznek. Ezekben az országokban alacsonyabb a munkanélküliség és általánosságban is nagyobb figyelmet fordítanak az oktatásra – tette hozzá.

Véleménye szerint az Európai Uniónak, amelynek jelentős a részesedése a világ gazdaságából, kötelessége segíteni.

Ha ön is hős akar lenni, a közelgő farsangkor legyen Merkel, segítünk:

angela merkel (angela merkel)

(Reuters, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik