Nagyvilág

A szakadárok rabokat adtak át az ukrán hatóságoknak

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 02. 05. 17:06

Átadott tizennyolc börtönbüntetését töltő elítéltet a keleti-ukrajnai szakadár Donyecki Népköztársaság (DNK) az ukrán hatóságoknak, közölte pénteken Olekszij Rjazanov, a szakadárok “büntetés-végrehajtási szolgálatának vezetője”.

Rjazanov elmondta, egyelőre nincs szó arról, hogy az ukrán hatóságok is elítélteket adjanak át a szakadároknak. A TASZSZ orosz hírügynökség által ismertetett nyilatkozatából nem derült ki, hogy az őrizeteseket hol adták át az ukrán büntetésvégrehajtás képviselőinek.

A pénteken átadott (és az ukrán hatóságok által korábban elítélt) őrizetesek a szakadár területen töltötték büntetésüket, de kérték átszállításukat a kijevi kormány fennhatósága alatt álló területre.

Olena Radomszkaja, a szakadárok ügyvivő “igazságügyminisztere” elmondta, hogy az elítéltek javarészt Nyugat-Ukrajnából származnak, rokonaik nem tudták őket látogatni, és postai úton sem tudtak érintkezni velük.

Radomszkaja elmondta azt is, hogy a szakadárok korábban mintegy 50 másik elítéltet már átadtak a kijevi hatóságoknak, akik közül kilencet kiadtak más országoknak, köztük Oroszországnak, Üzbegisztánnak és Kazahsztánnak – olvasható a 62.ua hírportálon.

A kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus 2014-ben tört ki az ukrán haderő és az oroszbarát szakadárok között, miután Oroszország elcsatolta Ukrajnától a Krím félszigetet. A konfliktus békés rendezéséről tavaly februárban Minszkben megállapodást kötöttek, de az egyezménynek nem sikerült teljesen érvényt szerezni.

(MTI)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Reka Bucsi speaks to the audience after being awarded the Audi Short Film Award during the awards ceremony of the 68th edition of the Berlinale film festival on February 24, 2018 in Berlin. / AFP PHOTO / Tobias SCHWARZ
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.