Nagyvilág

Moszkva: török beavatkozás előkészületeire utaló jelek vannak a szír határon

Egy török katonai beavatkozás titkos előkészületeire utaló jeleket figyelt meg az orosz védelmi minisztérium Törökország és Szíria határán, több átkelőhelyen, közölte Igor Konasenkov tábornok, az orosz védelmi tárca szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Komoly okunk van feltételezni, hogy Törökország fokozott ütemben készül egy katonai beavatkozásra a Szíriai Arab Köztársaság szuverén államának területén, jelentette ki Konasenkov.

Felhívta a figyelmet a sajtótájékoztatón bemutatott, állítása szerint a határátkelőkről készült felvételek egyikén látható munkálatokra. Elmondása szerint az átkelőket kiszélesítik, amit háborús időkben szokás csinálni, hogy gyors mozgást tegyenek lehetővé a beavatkozó fegyveres erők katonai konvojai és járművei számára.

A török-szíriai határon erre “jelenleg több mint elég példa van”, köztük a fegyveres egységek és haditechnikai eszközök jelenléte.

Konasenkov emellett – egy másik felvételt mutatva – kijelentette azt is, hogy a szíriai Szarmada és a török Reyhanli közötti átkelőn keresztül Törökország éjszakánként fegyverekkel látja el a felkelők kezén lévő Aleppó és Idlíb városokat. A szóvivő szerint az Egyesült Államok és a NATO képviselői ezeket a szállítmányokat “humanitárius konvojoknak” nevezik.

Hozzáfűzte, hogy Törökországban börtönbe kerülnek azok az újságírók, akik megpróbálják kifürkészni, mi van a Szíriába tartó török teherautókon. Ezzel a tábornok a török Cumhuriyet kormánybíráló napilap két újságírójára utalt, akiket a török hatóságok letartóztattak, miután olyan felvételeket tettek közzé, amelyek szerintük azt bizonyítják, hogy a török hírszerzés Szíriába irányuló fegyverszállításokban működött közre.

Eközben a szíriai humanitárius válság enyhítésére Londonban összehívott nemzetközi konferencián Ahmet Davutoglu török miniszterelnök kijelentette, hogy azok, akik támogatják Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányát, ugyanolyan háborús bűncselekményeket követnek el, mint az Iszlám Állam.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik