Nagyvilág

Obama is elkezdett kampányolni a briteknél

Washington továbbra is híve egy erős Egyesült Királyságnak, amely egy erős Európai Unió tagja – tudatta David Cameron brit miniszterelnökkel kedden telefonon Barack Obama.

Az amerikai elnök több témában egyeztetett telefonon az Egyesült Királyság kormányfőjével, így a szíriai válság rendezése, a líbiai helyzet, illetve az Európai Unió és Nagy-Britannia viszonya egyaránt terítékre került.

A Fehér Ház közleménye szerint Obama elnök azért hívta telefonon David Cameront, hogy megvitassa vele a szíriai helyzetet, valamint a február 4-én Londonban tartandó, Szíriával és a térség helyzetével foglalkozó konferenciát. Ezen a fórumon – amelyen a világ vezető hatalmai képviseltetik magukat – Cameron lesz a házigazda.

Obama megismételte, hogy az Egyesült Államok változatlanul elkötelezett a Szíriában tomboló erőszak elől menekülők támogatása mellett, mint ahogyan továbbra is segít enyhíteni azt az Európára nehezedő nyomást, amelyet a menekültek példa nélküli beáramlása okoz. Jelezte, hogy a londoni Szíria-konferencián az Egyesült Államokat John Kerry külügyminiszter képviseli, aki újabb fontos támogatásról ad tájékoztatást a menekültek megsegítésére.

Obama egyúttal megvitatta Cameronnal annak a menekültügyi ENSZ-konferenciának a részleteit is, amelynek ő lesz a házigazdája szeptemberben. A két vezető politikus egyetértett abban, hogy Szíriában konkrét lépésekre van szükség a humanitárius katasztrófa elhárításához, a humanitárius segítség eljuttatásához.

Megvitatták a líbiai helyzetet is, áttekintették az ottani zsákutcából kivezető út megteremtésére hivatott, már folyamatban lévő erőfeszítéseket. A brit kormányfő tájékoztatta az amerikai elnököt az Európai Unió vezetőivel folytatott megbeszéléseiről, az Egyesült Királyság uniós tagságának tervezett reformjáról. Obama leszögezte, hogy Washington továbbra is híve egy erős Egyesült Királyságnak, amely egy erős Európai Unió tagja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik