Nagyvilág

Genfben elkezdődtek a szíriai béketárgyalások: az ellenzék is megérkezett

Az ellenzéki részvétel sokáig bizonytalan volt, de végül úgy döntöttek, hogy elküldik képviselőiket Genfbe.

Az első ülésen a közvetítő Staffan de Mistura ENSZ-megbízott a damaszkuszi kormány delegációjával találkozott. A szíriai küldöttséget Bassár Dzsaafari ENSZ-nagykövet vezeti. Dzsaafari a helyszínre megérkezve nem nyilatkozott az újságíróknak.

Az ellenzék a civilek elleni támadások leállítását várja

A tárgyalásokat a genfi ENSZ-központban folytatják. Az ülés után Mistura tájékoztatja a sajtót.

Az ellenzéki részvétel sokáig bizonytalan volt. A szíriai ellenzék fő tömörülése a Mistura és a kormány küldöttsége közötti egyeztetés kezdete után jelentette be: úgy döntöttek, hogy elküldik képviselőiket Genfbe.

A Tárgyalási Főbizottság egy kisebb, három fős delegációt küld, de tárgyalási felhatalmazás nélkül. Feladatuk az lesz, hogy konzultáljanak a nagyhatalmak képviselőivel – mondta Fuád Aliko, a szervezet tagja.

A Tárgyalási Főbizottság mögött ellenzéki politikusok és fegyveres csoportok koalíciója áll, amely decemberben alakult meg a tárgyalások szándékával, de addig nem áll szóba a damaszkuszi rendszer képviselőivel, amíg a kormány be nem szünteti a civilek elleni légitámadásokat és a települések ostromát. A főbizottság négy napja Rijádban tanácskozik.

11 millió földönfutó országa

Az ENSZ-megbízott még előzőleg bejelentette, hogy ellenzéki bojkott esetén is megkezdi az egyeztetéseket a kormány képviselőivel.

A 2011 márciusában békés tiltakozásokkal kezdődött, majd véres polgárháborúvá szélesedett szíriai konfliktusra kirobbanása óta többször is megpróbáltak diplomáciai úton megoldást találni, a törekvések azonban – elsősorban a Bassár el-Aszad szíriai elnök sorsa feletti nézeteltérések miatt – mindeddig zátonyra futottak.

A véres polgárháborúban a hivatalos becslések szerint mintegy 250 ezer ember halt meg, és 11 millióan váltak földönfutóvá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik