Nagyvilág

A cseh államfő szerint Kalasnyikovval is le lehetne váltani a miniszterelnököt

Zeman szavai ellen az összes párt kikelt, a megfenyegetett Sobotka annyit mondott, hogy csalódott.

Egyöntetűen keltek ki a cseh politikusok Miloš Zeman államfő ellen, aki egy Kalasnyikovban látja a miniszterelnök eltávolításának egyik lehetséges módját.

Zeman és a kormányfő, Bohuslav Sobotka egykor szövetségesek voltak, de a menekültválság közepette megromlott viszonyuk. A bevándorlásellenes államfő egy hétfői nyilvános vitán arról beszélt, hogy egyetlen demokratikus lehetőség van Sobotka leváltására, a választás kiírása, majd hozzátette, hogy van egy nem demokratikus opció is, a Kalasnyikov.

Az első közvetlenül választott cseh köztársasági elnök szavai általános felháborodást váltottak ki. Az ellenzéki kommunista párt vezetője azt mondta: reméli, hogy Zeman ezt viccnek szánta, mert elég undorító. A kereszténydemokrata Pavel Svoboda lazábban vette az államfő kijelentését, Twitter-oldalára egy Rambo-képet tett ki azzal az aláírással, hogy „vajon az elnök képes lesz maga tartani a Kalasnyikovot, vagy felfogad rá valakit?”

A jobboldali polgári demokraták vezetője, Petr Fiala azt mondta: ez a kijelentés méltatlan egy államfőhöz. Zeman folyamatosan provokál, megosztja a társadalmat, olyat tesz, amire egy jó politikus nem ragadtatná magát – közölte.

Sobotka azt mondta: az elnök kijelentése ostoba és felesleges volt, és nem kíván rá reagálni. Azt azért elmondta, hogy valószínűleg Csehország az egyetlen a civilizált világban, ahol az államfő nyíltan beszél a miniszterelnök megöléséről. „Én túl tudom tenni magam ezen, de csalódott vagyok amiatt, hogy Zeman megfélemlíti a gyerekeimet, a családomat és a barátaimat” – mondta. (The Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik