Nagyvilág

Lavrov szerint csak azt vállalták, hogy nem támadják atommal Ukrajnát

Évet értékelt az orosz külügyminiszter. Oroszország segített megfordítani a szíriai helyzetet – mondta.

Az orosz légierő műveletei segítettek megfordítani a szíriai helyzetet – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter Moszkvában, az elmúlt év külpolitikáját összegző sajtóértekezletén.

Kurdok nélkül nincs eredmény

„A szíriai vezetés kérésére végrehajtott akciók biztosították a terroristák által ellenőrzött terület szűkítését” – közölte a tárcavezető, hozzátéve: világos lett, hogy ki harcol a terroristák ellen és ki az, aki saját önző céljaira használja őket. Szerinte a damaszkuszi kormány és a szíriai ellenzék közti genfi tárgyalások nem lehetnek eredményesek, ha nem hívják meg rá a szíriai kurdok képviselőit. A kurd Demokratikus Unió Pártja szerinte fontos szerepet játszik az Iszlám Állam elleni harcban, és a kurdok a szíriai lakosság 15 százalékát teszik ki, valamint kulcsfontosságú területek tartoznak hozzájuk.

Lavrov ugyanakkor hozzátette: nem emel vétót a kurdok genfi meghívásának kérdésében, erről Staffan de Misturának, az ENSZ szíriai különmegbízottjának kell döntenie. Azt is mondta, hogy nem kérték távozásra Bassár el-Aszadot és nem is ajánlottak neki politikai menedékjogot Oroszországban.

Ragaszkodnak a békés rendezéshez

Az ukrajnai válságra kitérve azt mondta: Oroszország elő fogja segíteni, hogy az ukránok helyreállítsák a nemzeti egyetértést. Folytatják a második minszki megállapodás végrehajtását, ragaszkodnak a kizárólagosan békés rendezéshez – tette hozzá.

A miniszter arra is kitért, hogy szerinte Moszkva nem sértette meg a budapesti memorandumot, 1994-ben ugyanis arra vállaltak kötelezettséget, hogy nem vetnek be atomfegyvert Ukrajna ellen. Ez nem is történt meg. Hangsúlyozta azt is, hogy Ukrajna nem megbízható partner abból a szempontból, hogy az Európába irányuló gázszállítások tranzitországa legyen.

Európa szalutál Amerikának

„Készek vagyunk a lehető legszorosabb és építő jellegű együttműködésre nyugati partnereinkkel, beleértve Európát és az Egyesült Államokat. Oroszország ugyanakkor nem hagyja, hogy a Nyugat megbüntesse önálló külpolitikájáért” – erről is beszélt Lavrov. Szerinte az amerikai rakétapajzs és a NATO terjeszkedése Oroszország határai felé aggodalmat keltenek. Szerinte ezeket a döntéseket az Egyesült Államok hozza meg, Európa csak szalutál.

Azt is kifejtette, hogy szerinte az orosz-német kapcsolatok nincsenek válságban – „Igaz, hogy talán száz német vállalat felfüggesztette oroszországi tevékenységét, de ettől függetlenül a német cégek száma több ezerre tehető Oroszországban”, mondta Szergej Lavrov. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik