Nagyvilág

Egy nap alatt majdnem 1300 menekültet mentettek ki a Földközi-tengeren

Líbia partjai előtt kedden 1271 migránst mentettek ki gumiból és fából készült csónakokról több mentőakció során a Földközi-tengeren, míg péntek óta összesen mintegy 2500 embert – közölte az olasz parti őrség.

Olaszország már hosszú ideje célpontja az Észak-Afrikából kiinduló tengeri útvonalon történő migrációnak. Ugyanakkor a több százezer migráns döntő többsége a kevésbé veszélyes útvonalat választotta tavaly Európába, mégpedig a görög égei-tengeri szigeteken keresztül.

Az EuNavforMed európai katonai művelet keretében az olasz haditengerészet és parti őrség egységei illetve a szlovén haditengerészet egy hadihajója hajtotta végre a tengeri mentéseket.

Korábban Olaszországnak saját tengeri kutató és mentő művelete volt, ami a “Mare Nostrum”, azaz a Mi tengerünk néven futott, mígnem azt felváltották az európai uniós határőrizeti ügynökség (Frontex) keretében végrehajtott műveletek, amelyeket ki kellett szélesíteni, ahogy Európa addig soha nem látott migránsválsággal volt kénytelen szembesülni.

A Frontex adatai szerint a menekültáradat a tél beálltával sem mérséklődött jelentősen. Tavaly novemberben 150 ezer, decemberben pedig 108 ezer menekült lépett Görögország és Olaszország területére. 2015-ben összesen 1,4 millió bevándorló érkezett az unióba a két országon keresztül, ez ötszöröse a 2014-es adatoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik