Nagyvilág

Több mint 200 menedékkérő perelte be a német bevándorlási hivatalt feldolgozatlan kérelmeik miatt

Több mint 200, főképp Szíriából és Eritreából érkezett menedékkérő perelte be a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalt (Bamf) a közigazgatási bíróságon feldolgozatlan menedékkérelmeik miatt – számol be a Focus a Rheinische Post cikke alapján.

A menedékkérők így tiltakoznak az ellen, hogy menedékkérelmeiket gyakran egy év alatt sem bírálja el a hivatal. A Rheinische Post adatgyűjtése szerint hét német közigazgatási bíróságon több mint 200 esetben tettek bejelentést a késlekedésről.

Az érintettek mulasztás miatt fordultak a hatóságokhoz, így akarják arra kényszeríteni a bevándorlási hivatalt, hogy járjon el ügyükben és így munkához, képzéshez juthassanak, illetve hozzátartozóikat maguk után vihessék Németországba.

Thomas Kutschaty, Észak-Rajna-Vesztfála igazságügyminisztere szerint a bizonytalanság sokakat taszít kétségbeesésbe. Kiállva a menedékkérők mellett úgy nyilatkozott: annak nem lenne szabad előfordulnia, hogy

a menedékkérőknek be kelljen perelni az államot a határ átlépése után, hogy az végre határoztatot hozzon a menedékjog iránti kérelmük ügyében.

A miniszter szerint egyetlen menedékkőt sem lenne szabad hónapokig tartó semmittevésre kárhoztatni, ahogyan azt is megjegyezte, hogy a menedékkérelem pozitív elbírálására gyakorlatilag esélytelen migránsoknak helyzetük javítására a Bamf hosszú ügyintézési határidői miatt 14 hónapot adjanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik