Nagyvilág

Feloldhatók az Irán elleni nemzetközi szankciók

Teherán eleget tett a nagyhatalmakkal tavaly nyáron kötött nukleáris megállapodásban foglalt kötelezettségeinek – áll a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szombaton késő este Bécsben közzétett jelentésében. Ennek nyomán feloldhatók az Irán elleni nemzetközi szankciók.

A Teherán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) között tavaly júliusban született megállapodás egyebek mellett arra kötelezte Iránt, hogy 300 kilogramm alá csökkentse alacsony dúsítású uránkészletét, urándúsító reaktorainak számát 19 ezerről 6100-ra mérsékelje, továbbá az araki nehézvizes reaktorát úgy alakítsa át, hogy ott ne lehessen az atomfegyverben is felhasználható plutóniumot előállítani.

A NAÜ hivatalos jelentésében megerősítette, hogy Irán teljesítette az atomprogramjával kapcsolatban vállalt kötelezettségeit.

Az Egyesült Államok, az Európai Unió és az ENSZ pedig korábban vállalta, hogy ennek nyomán felfüggeszti a Teherán ellen hozott büntetőintézkedések jelentős részét.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter rövidesen közös nyilatkozatot tesz Bécsben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik