Nagyvilág

Svájcban elveszik a menedékkérők vagyonát az ott tartózkodásért cserébe

Ezer frankig megtarthatják, ami náluk van. Ha munkába állnak, a bérükből is törleszteniük kell.

A svájci hatóságok arra kötelezik a menedékkérőket, hogy az országba történő beutazáskor adják le a náluk lévő értékek ezer frank (288 ezer forint) feletti részét, ezzel járulva hozzá a tartózkodásuk költségeihez.

A svájci állami televízió műsorában megszólaltattak egy szíriai családfőt, aki szülőföldjén eladta házukat, hogy finanszírozni tudja menekülésüket. Amikor Svájcba érkeztek, még volt nála nagyjából 2 ezer frank, amiből csak ezret tarthatott meg, a többiről elismervényt kapott.

A svájci menekültügyi államtitkárság megerősítette, hogy jogszabály írja elő, hogy a menekülteknek ki kell venniük részüket az ügyükkel kapcsolatos költségekből, és vissza kell fizetniük a kapott szociális juttatásukat, amint erre lehetőségük van. Ha munkába állnak, le kell adniuk bérük tíz százalékát legfeljebb tíz éven át, vagy amíg a befizetett összeg el nem éri a 15 ezer frankot (4,3 millió forint). Aki hét hónapon belül önként elhagyja az országot, az visszakapja a beszedett pénzeket.

A svájci hatóságok tavaly 112 menedékkérőtől 210 ezer frank (több mint 60 millió forint) értékben foglaltak le vagyontárgyakat és készpénzt. Dánia az utóbbi hetekben nemzetközi bírálatok kereszttüzébe került, miután az új kormány azt javasolta: a menedékkérők vagyontárgyaik leadásával finanszírozzák az országban való tartózkodásukat. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik