Nagyvilág

Gazdasági vészhelyzet az Iszlám Állam legnagyobb ellenségénél

Sürgős pénzügyi támogatást kérnek az iraki kurdok az Egyesült Államoktól – a pesmergák augusztus óta nem kapnak fizetést.

Az Iszlám Állammal való háború költségeinek a fenntartását és az 1,8 millió menekült ellátását az olaj világpiaci árának esése mellett nem tudja az iraki kurd terület egyedül vállalni – mondta a kurd külügyminiszter. Hozzátette, a kurd fegyveres erők, a pesmergák tagjai augusztus óta nem kaptak fizetést.

2 milliárd dollárba kerülnek a pesmergák

Az Egyesült Államok vagy szövetségeseinek a segítsége nélkül a pesmergák harca az Iszlám Állam ellen akadályokba ütközhet.

Bakir, a kurd területek amerikai képviselője és más kurd tisztviselők a Fehér Házban, a Pentagonban, a külügyminisztériumban és a kongresszusban találkoznak amerikai kollégáikkal.

A külügyminiszter elmondása szerint a Pengatont arra kéri, hogy segítsen a kurd harcosok költségeinek támogatásában. A pesmergák fizetése és egyéb költségei évi mintegy 2 milliárd dollárba (1 dollár 289 forint) kerül a félautonóm terület kormányának.

A kurd tisztviselők abban reménykednek, hogy az amerikai külügyminisztérium vagy a humanitárius és menekültsegélyeket nyújtó Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala (USAID) a menekültek ellátásában segít Kurdisztánnak. Ennek összegét a Világbank 1,4 milliárd dollárra becsüli.

Olcsó az olaj, megcsappannak a források

Denise Natali, a National Defense University Irak-szakértője szerint dicséretes a kurdok Iszlám Állam elleni harca, és az is, hogy több százezer menekültről gondoskodnak. Ugyanakkor felhívta arra a figyelmet, hogy Kurdisztánnak reformokra van szüksége, ugyanis a korrupció, a pénzügyek rossz kezelése, és a bürokrácia is hozzájárul a jelenlegi fiskális problémákhoz.

Dollármilliárdokat kerestek. Hova tűnt az a sok pénz?

– tette fel a kérdést Natali, utalva arra, hogy Bagdad 2014-ben megegyezett az iraki kurd terület kormányával az olajszállításról. A megállapodás értelmében a kurdok az iraki olajipari minisztérium fennhatósága alatt exportálják az olajt, a bagdadi kormány pedig cserébe az éves költségvetés 17 százalékát juttatja Kurdisztánnak, és további 1 milliárd dollárral támogatja a pesmergákat az Iszlám állam elleni harcukban.

Megfigyelők szerint az olaj világpiaci árának csökkenése miatt azonban Bagdad forrásai is megcsappantak, ami miatt a kurdoknak is kevesebb pénz jut. (MTI)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik