Nagyvilág

Olaszország a határellenőrzés visszaállítását fontolgatja

A Szlovéniából érkező menekültek növekvő létszáma miatt az olasz kormány kész visszaállítani a határellenőrzést a szomszédos országgal közös összes határátkelőnél, írta a Corriere della Sera című olasz napilap kedden.

Az újság úgy értesült, hogy a római belügyminisztériumban már kidolgozták az olasz-szlovén határellenőrzés újbóli bevezetésének tervét és átadták Angelino Alfano belügyminiszternek. A tervezetben “rendkívülinek” nevezett intézkedések akkor lépnek életbe, ha a Szlovénia felől érkező bevándorlók száma hirtelen jelentősen megugrik és a szlovén hatóságok “eddigi együttműködése megszűnik”.

Tavaly nyár óta az olasz és szlovén hatóságok szorosan együttműködnek a határellenőrzésben, az olaszok szerint azonban az utóbbi időszakban fokozatosan emelkedett a Szlovéniából Olaszországba belépő bevándorlók száma, akiket a szlovénok nem regisztrálnak: hetente 300-400 emberről van szó.

A határellenőrzés helyreállítása a két állam közötti összes átkelőhelyet érintené gyalogos, közúti és vasútvonalon levő határátkelőnél is. Decemberben egyébként az olasz oldalon a Szlovéniával határos egész Friuli-Venezia Giulia tartományban növelték a katonák és a rendőrök számát.

A Corriere della Sera úgy vélte, az olasz belügyminisztérium attól tart, hogy a Franciaországban a párizsi terrorista támadásokat követően bevezetett határellenőrzés, a Svédország és Dánia közötti határellenőrzés, valamint az időközben fokozódó közel-keleti válság következtében az Európa felé irányuló menekültáradat az Olaszországra “nehezedő terhet” növelheti. A bevándorlók létszámának ugrásszerű növekedése esetén Olaszország visszaállíthatja az ellenőrzést a szlovén határon.

A római belügyminisztérium véleménye szerint Olaszországot a többi államban nem regisztrált bevándorlók árasztanák el, miközben az Európai Bizottság decemberben Róma ellen éppen a hiányos regisztráció miatt jelentett be kötelezettségszegési eljárást. A francia-olasz és az osztrák-olasz határon az ellenőrzés már tavaly életbe lépett, Olaszország többi részét pedig tenger övezi.

Az olasz kormány ugyanakkor elégedetlen a bevándorlók Brüsszel által ígért áthelyezésének ütemével. A szeptemberi megállapodás szerint Olaszországból két év alatt 40 ezer bevándorlót kell áthelyezni más európai tagállamba: nyolcvanat naponta. Október és december között azonban “csak” 190 eritreai és szíriai indult el, és január 15-ig további ötvennek kell elhagynia Olaszországot.

A Corriere della Sera megfogalmazása szerint mindez jól bizonyítja, hogy “nem létezik semmilyen közös európai befogadási politika”. 2014-ben 170 ezer bevándorló érkezett Olaszországba, tavaly pedig több mint 150 ezer.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik