Nagyvilág

Donald Trump kitiltásáról tárgyal a brit törvényhozás

Félmillióan álltak a mellé, hogy ne engedjék be az elnökjelölt-aspiránst Angliába.

Megtárgyalja a brit törvényhozás azt az állampolgári kezdeményezést, amely arról szól, hogy tiltsák ki az országból Donald Trumpot, az amerikai republikánusok elnökjelölt-aspiránsát a muzulmánokra tett megjegyzései miatt.

Az interneten félmillióan csatlakoztak a kezdeményezéshez, a brit törvények szerint pedig meg kell vitatni minden petíciót, amely a százezer fős támogatottságot eléri. Ezzel párhuzamosan fut egy rivális petíció is, amely épp arról szól, hogy ne lehessen kitiltani Trumpot Nagy-Britanniából – ehhez mindössze negyvenezren csatlakoztak, ennek ellenére ezt is megvitatják.

Az alsóház illetékes bizottságának elnöke azt mondta: a vitában minden álláspont elhangozhat, és az, hogy a témát napirendre tűzik, nem jelenti azt, hogy a bizottság támogatna egy ilyen kitiltást.

Az ügyben David Cameron brit miniszterelnök is megszólalt, aki megosztónak, ostobának és helytelennek nevezte Trump kijelentéseit, de azt is mondta: nem hiszi, hogy ezért ki kellene tiltani a milliárdost az országból. Trumpnak egyébként egy golfkomplexuma van Skóciában. (AP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik