Nagyvilág

Újév a terror árnyékában – München riadókészültségben

A bajor nagyvárosban továbbra is magas szintű a riasztás fokozata, miután arról érkeztek hírszerzési információk, hogy a párizsihoz hasonló támadásra készült az Iszlám Állam.

A rendőrség megerősítette, hogy bár nem történt terrorakció, a fenyegetés valóságos volt – írja a Guardian. Ennek megfelelően a városban marad a szilveszter éjszaka elrendelt készültség, amely során két pályaudvart lezártak, majd újranyitották.

Bár voltak kétségek, hogy tényleges a veszély, de péntek délelőtt Hubertus Andrä müncheni rendőrkapitány rendkívüli sajtóértekezletén arról számolt be, hogy információik szerint a merényletet tervezők között Szíriából és Irakból érkezett terroristagyanús személyek lehettek.

MTI / EPA
MTI / EPA

A müncheni rendőrkapitány korábbi közlése szerint az információk arról szóltak, hogy a terrorszervezet 5-7 embere öngyilkos merénylet végrehajtására készül.

Hubertus Andrä közölte, hogy senkit sem fogtak el. Mindezt délelőtt azzal egészítette ki, hogy az információkat – mint közölte – “baráti titkosszolgálatoktól” kapták, beleértve az érintett emberek nevét is. Azt azonban nem tudta megmondani, vajon a szóban forgó, megnevezett emberek valóban léteznek-e, illetve jelenleg Münchenben vagy egyáltalán Németországban tartózkodnak-e.

A bajor belügyminiszter szerint indokolt volt a fokozott biztonsági intézkedések elrendelése.

Általános álláspontunk szerint nem hagyjuk, hogy a terroristák diktálják az életünket. De amikor a figyelmeztetés ennyire konkrét a helyet és az időpontot illetően, muszáj lépni

– mondta a bajor belügyminiszter, aki a néhány héttel ezelőtti hannoveri fenyegetettséghez hasonlította a müncheni készültséget.

Akkor – nem sokkal a párizsi merényletek után – törölték a Németország-Hollandia barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzést, mert arról szóló információk kerültek a hatóságok birtokába, hogy terroristák robbantásos merényletre készülnek.

MTI / EPA
MTI / EPA

Péntek reggel újra megnyitották péntek azt a két müncheni pályaudvart, amelyeket terrortámadás veszélye miatt az előző este kiürítettek és lezártak. Pénteki délelőtti értesülések szerint a merényletet tervezők között Szíriából, illetve Irakból érkezett személyek lehettek.

A bajor főváros főpályaudvarát és Pasing városrész pályaudvarát csütörtök este zárták le, mert a rendőrség akkori ismeretei szerint “komolyan veendő információk” utaltak arra, hogy öngyilkos terroristák szilveszter éjszaka merényletet akarnak elkövetni Münchenben. Joachim Herrmann bajor belügyminiszter péntek hajnali sajtótájékoztatóján azt állította, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet készülhetett merényletre Münchenben – írja  az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik