Nagyvilág

Erdogan Hitler birodalmát is példának veszi az alkotmánymódosításkor

Bár az amerikai, francia és orosz mintára alakítaná át a rendszert a hitleri Németországot is példaként hozta föl a hatékony elnöki rendszerre.

Recep Tayyip Erdogan szeretné megváltoztatni az alkotmányt úgy, hogy az államfő legyen a végrehajtói hatalom feje, hasonlóan az amerikai, az orosz vagy a francia politikai rendszerhez.

Egy újságíró azt kérdezte tőle, amikor az elnök csütörtök este hazaérkezett szaúd-arábiai látogatásáról, hogy szerinte lehetséges-e a végrehajtói elnöki rendszer úgy, hogy közben fennmarad az állam központosított jellege. Erdogan azt válaszolta:

Erre már voltak példák a világon. Láthatja, ha megnézi a hitleri Németországot. De voltak későbbi példák is több más országban

– mondta a Dogan hírügynökség szerint.

A török ellenzéki pártok egyetértenek az Erdogan vezette kormánypárttal abban, hogy meg kell változtatni a hadsereg vezetése alatt 1980-ban megalkotott alkotmányt, de nem támogatják, hogy elnöki rendszert vezessenek be azt országban, mert szerintük azzal túl nagy hatalom koncentrálódna az államfő kezében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik