Nagyvilág

Pataki mégsem akar elnök lenni

George Pataki (Array)
George Pataki (Array)
Lassan, de biztosan elkezdett csökkenni az elnökjelöltek listája az USA-ban. Most a 9/11-be kapaszkodó volt New York-i kormányzó szállt ki a versenyből.

George Pataki, New York állam volt republikánus kormányzója bejelentette: kiszáll az elnökjelöltségért folyó küzdelemből.

A magyar gyökerű politikus kedd este, az NBC televízióban és két közösségi oldalon közzétett videójában búcsúzott a küzdelemtől. “Miközben beszüntetem az elnökjelöltségért folytatott kampányomat, bízom benne, hogy a megfelelő embert választhatjuk majd elnöknek” – fogalmazott a veterán politikus. Hozzátette,

Olyan valakit, aki képes összehozni bennünket, és aki megérti azt is, hogy a politikusoknak, beleértve az elnököt is, a nép szolgálóinak és nem leckéztetőinek kell lenniük. Bizton tudom, hogy Amerika legjobb idői még előttünk állnak.

A volt kormányzó elemzők szerint abban reménykedett, hogy mivel a 2001. szeptember 11-i terrortámadások idején ő állt az állam élén, erre a Republikánus Pártban a mai napig emlékeznek, és akkori politizálását pozitívan ítélik meg.

Ám a tévévitákban nem sikerült áttörést elérnie, és a közvélemény-kutatások sem igazolták reményeit. A politikus egyszer már átmenetileg felfüggesztette kampányát, akkor azért, mert a veje agyvérzést kapott.

Visszalépésével a republikánus táborban pillanatnyilag 11 politikus küzd azért, hogy pártja elnökjelöltje legyen a jövőre esedékes elnökválasztáson – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik