Nagyvilág

Mosógépe mentette meg a robbanástól egy idős nő életét

Hihetetlen szerencsével élte túl egy 73 éves brit nyugdíjas az otthonát teljesen megsemmisítő gázrobbanást Wolverhampton városában – jelentette a helyi sajtó. A helyi tűzoltóság közlése szerint Wendy Ayoub a földszinten lévő konyhájában volt, amikor a hatalmas robbanás a földdel tette egyenlővé az épületet, és a mentőalakulatok egy résbe szorulva találták meg a mosógépe mellett, ami megvédte a rázuhanó törmelékektől.

A nő egyik szomszédja a Telegraphnak elmondta: amikor a robbanás után kimentek az utcára, és meglátták, mi maradt a nő házából, nem hitték el, hogy azt bárki is túlélhette. “Csak abban reménykedtünk, hogy nem volt otthon, mert lehetetlennek tűnt, hogy élve kerüljön előle onnan” – mondta el a lapnak a 19 éves Sam Singh.

A beszámolók szerint a tűzoltók és mentők nagyjából másfél órán át küzdöttek, hogy kiszabadítsák a romok alól az idős hölgyet, aki egész idő alatt eszméleténél volt, és beszélgetett a kimentésén dolgozó emberekkel. A mentés nehezítette, hogy a mentőegységek a gáz jelenléte miatt nem használhattak elektromos vágószerszámokat, és puszta kézzel kellett elhordaniuk a törmelékeket.

A helyi mentőszolgálat szóvivőjének elmondta: az idős nőnek csak az egyik bokája tört el, valamint vágásokat és zúzódásokat szenvedett, és “rendkívül szerencsés” volt, hogy nem lettek súlyosabb sérülései. A hétfő reggel történt robbanás után a nőt egy közeli kórházba szállították, ahonnan másnap egy rövid közleményben mondott köszönetet a mentésén dolgozó embereknek, és tudatta, hogy jól gyógyul.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik