Nagyvilág

Standard: Orbán Viktor az év embere

Paul Lendvai megveregette Orbán vállát írásában, mert a baloldal eltűnőben, a Jobbik nem erősödik, Orbán pedig uralja az európai közbeszédet.

Orbán éve címmel közölt kommentárt kedden a Der Standard liberális osztrák napilap. A cikk elején Paul Lendvai publicista, újságíró megállapítja: a miniszterelnök számítása “nemzeti és nemzetközi szinten is teljes egészében bevált”. Írásában annak okait elemzi, hogy

miért lehet Orbán Viktort hatalompolitikai sikerek tekintetében nemcsak hazájában, hanem európai szinten is a legsikeresebb politikusnak, “az év emberének” tekinteni.

Egy felmérést idézve kitér arra, hogy a Fidesz másfél évvel a választások után “biztosan uralja a magyar politikát”. A szerző úgy látja, hogy a “széttagolt baloldali fantomellenzék” feltartóztathatatlanul elhal, a Jobbik jelentette esetleges veszélyt pedig sikerült időlegesen elszigetelni.

Orbán ismét bizonyította kiváló politikai érzékét, amikor a menekültválság során már 2015 júniusától egy erőteljes kampánnyal “a muzulmán menekültekkel szembeni félelemre és elutasításra tett” – írta. Hozzátette, a magyarok 87 százaléka támogatja a kormány kurzusát menekültügyben.

Lendvai cikkét azzal zárja: Orbán számítása nemzetközi szinten is teljes mértékben bevált. A kormányfő joggal hivatkozhat arra, hogy szociáldemokraták vezette országokban is, mint Szlovákia és Csehország, de még inkább Jaroslaw Kaczynski Lengyelországában követendő példaként tekintenek rá – szemléz az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik