Nagyvilág

Guinea hivatalosan is ebolamentes

Guineát kedden ebolamentessé nyilvánították, miután több mint 2500 embert ölt meg az agresszív betegség a nyugat-afrikai országban. A térségben még Libéria vár a ugyanerre a minősítésre.

Guinea fővárosában, Conakryban a lakosok megünnepelték az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentését, de az érzelmek vegyesek voltak, mert a betegség óriási károkat okozott az amúgy is szegény ország gazdaságában és egészségügyi rendszerében, és mintegy 6200 gyerek árvaságra jutott.

Guineában 3800 ebolás megbetegedést észleltek a globálisan 28 600 esetből, amely összesen 11 300 ember halálát okozta a WHO adatai szerint. Majdnem az összes áldozat ebből az országból, illetve szomszédaiból, Libériából és Sierra Leonéból került ki.

Egy országot akkor nyilvánítanak a betegségtől mentesnek, ha letelik 42 nap az utolsó páciens felgyógyulásától vagy halálától, és nem észlelnek új fertőzést. Libéria esetében, ha minden jól megy, ez az időszak januárban telik le, de ezt nem lehet biztosra venni, mert májusban és szeptemberben is kihirdették a mentességet, de utána mindkét alkalommal újból felbukkant a betegség. Sierra Leonéban novemberben ért véget a járvány.

A betegség Nyugat-Afrikában először Guineában bukkant fel 2013 decemberében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik