Nagyvilág

Az Iszlám Állam még keményebb lett

abu bakr al-bagdadi (Array)
abu bakr al-bagdadi (Array)
Üzent az dzsihádista terrorszervezet vezetője: a légicsapások nem rendítették meg, sőt.

Az Iszlám Állam elleni orosz és amerikai légicsapások nem gyengítették meg a dzsihadista szervezetet, sőt pont ellenkezőleg, “keményebbé tették” azt – ezt állította egy, a csoport vezetőjének tulajdonított, szombaton nyilvánosságra került üzenet, amely a zsidókat is megfenyegeti.

Egy, az IÁ-hoz közeli Twitter-migroblogokon terjesztett, Abu Bakr al-Bagdadinak tulajdonított hangfelvételen a szervezet önjelölt “kalifája” arról beszél, hogy “államában” minden a legnagyobb rendben megy, és “minél hevesebb a háború ellene, annál tisztább és keményebb lesz” a dzsihádista csoport.

Az IÁ vezetője a felvételen bírálta a Szaúd-Arábia által a dzsihádistákkal szemben életre hívott muszlim összefogást, és azt mondta, hogy ha az “valóban iszlám koalíció lenne, akkor megszabadította volna magát zsidó és keresztes uraitól, és a zsidók kiirtását és Palesztina felszabadítását tűzte volna ki célul” – írja az MTI.

Az izraeli zsidóknak Bagdadi azt üzente, hogy “minden nappal közelebb kerül hozzájuk” az IÁ, és rejtőzködniük kell majd a dzsihadisták “kövei elől”. Ezzel párhuzamosan a muszlim országokat arra szólította fel, hogy csatlakozzanak az IÁ harcához, mert ez vallási kötelességük.

A felvétel valódiságát független forrásokból egyelőre nem lehetett megállapítani.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik