Nagyvilág

Szíriai külügyminiszter: a kormány kész a párbeszédre

A szíriai kormány kész részt venni a jövő év január végére tervezett, az ötödik éve háború sújtotta közel-keleti országról szóló genfi béketárgyalásokon, és reméli, hogy az ellenzékkel való tanácskozás hozzájárul egy szíriai nemzeti egységkormány megalakulásához – közölte Valíd Moallem szíriai külügyminiszter a Vang Ji kínai kollégájával való csütörtöki találkozója után tartott sajtótájékoztatón Pekingben.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a múlt héten fogadta el öt állandó tagjának a szíriai megbékélésre kidolgozott ütemtervéről szóló határozatát, amely felkéri a világszervezetet, hogy hívja össze a szíriai kormányt és ellenzékét hivatalos tárgyalásokra januárban.

Moallem Pekingben közölte, kormánya kész külföldi beavatkozás nélkül tárgyalni az ellenzékkel, és a küldöttségüket azonnal felállítják, mihelyst megkapják az ellenzéki delegáció listáját. Hangsúlyozta, a megbeszéléseken fenntartják a független döntés jogát.

A szíriai külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a megbeszélések sikerrel járnak, s hozzájárulnak egy egységkormány létrejöttéhez. “Ez a kormány felállít egy alkotmányügyi bizottságot, amely megalkot egy új választási törvényt tartalmazó alaptörvényt annak a céljával, hogy nagyjából 18 hónapon belül parlamenti választásokra kerüljön sor” – mondta.

Moallem kiemelte, Kínától és az ENSZ Biztonsági Tanácsától azt várják, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a terrorizmus finanszírozásának megelőzésében.

Vang Ji közölte, szíriai kollégájával három alapelvet dolgoztak ki a szíriai kormány és az ellenzék közti békefolyamat megindításához: a válság politikai úton történő rendezéséhez ragaszkodni kell, Szíria jövőjéről a szíriai népnek kell döntenie, és az ENSZ-nek vezető szerepet kell vállalnia az érintett felek közötti közvetítésben.

A kínai külügyminiszter emellett bejelentette, Kína több mint 6 millió dollár (1 milliárd 725 millió forint) humanitárius segélyt nyújt Damaszkusznak.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik