Nagyvilág

Ballisztikus rakétával támadtak egy szaúdi olajlétesítményt a húszi lázadók

A szaúdi légvédelem megsemmisített egy ballisztikus rakétát, amelyet a jemeni húszi lázadók lőttek ki az ország egyik déli olajlétesítményére, jelentette kedden a szaúdi állami média.

Az olajmonarchia által vezetett arab katonai koalíció egyik szóvivője az SPA szaúdi hírügynökségnek azt mondta, hogy a rakétát hétfő éjjel lőtték ki Dzsaizán város irányába.

A húszi lázadók által működtetett Saba hírügynökség ugyanakkor az ellenséges jemeni kormányhadsereg szóvivőjére hivatkozva arról számolt be, hogy a szaúdi Aramco olajtársaság dzsaizáni létesítményére kilőtt rakéta “pontosan célba talált”.

Jemenben hétfőn folytatódtak az összecsapások, dacára annak, hogy a jemeni kormány közlése szerint újabb hét napra meghosszabbították az egy hete kezdődött tűzszünetet.

A jemeni konfliktusban az Irán támogatását élvező síita húszi lázadók és Ali Abdullah Száleh volt elnök hívei állnak szemben a Szaúd-Arábia által támogatott és a nemzetközi közösség által elismert kormánnyal. A szaúdiak vezette katonai szövetség március óta hajt végre légi támadásokat a lázadók állásai ellen.

A kilenc hónapja tartó jemeni polgárháborúban az ENSZ adatai szerint eddig mintegy hatezren vesztették életüket, a konfliktus a 24 milliós lakosság 80 százalékát érinti közvetlenül. A nemzetközi vöröskereszt már áprilisban humanitárius katasztrófának nevezte az országban uralkodó állapotokat.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik