Nagyvilág

Nyert, de már most rengeteg a problémája a kormányfőnek

Mariano Rajoy nem lehet elégedett a sikerrel. Több mint harminc éves intézményrendszer hullott a porba.

A szavazatok teljes feldolgozottsága mellett megnyerte a spanyol parlamenti választásokat a konzervatív néppárt, a Partido Popular (PP), Mariano Rajoy vezetésével.

A szavazatok 28,72 százalékát szerezték meg, a 350 képviselői helyből 123-at, ami kevés a kormányzáshoz. 2011-hez képest nagyot buktak, akkor egyedül is kormányképes erő voltak a 186 hellyel.

Az előzetes várakozásoknak megfelelő eredményt ért el a PP, ugyanúgy, mint a második Partido Socialista Obrero Español, vagyis a szocialisták, a PSOE. (Ők 22,01 százalék, 90 hely)

Nagyot az új protespárt, a jobbközép Ciudadanos bukott, míg a szintén új formáció, a baloldali Podemos felülteljesített. (Előbbi 40, utóbbi 42 hely, a közös listákkal 69.) Grafikon:

grafikon

Inkumbencia

Rajoy – triviálisan hangzik, de – azzal nyerte meg a választásokat, hogy ő a hivatalban lévő kormányfő, vagyis az inkumbens hatás erősen dolgozott mellette. A választást megelőző vitákban csak olykor-olykor vett részt, kerülte a konfrontációt, de szinte mindent megígért. Életszínvonal-növelést, az elvándorlás megakadályozását, munkahelyteremtést.

Három évtized

Azzal, hogy most nem szerzett többséget a PP és a PSOE is gyengén szerepelt, vége a több mint harminc éves politikai váltógazdaságnak, koalíciós kényszer van. De a választási matematikai sehogy sem jön ki. A nagykoalíciót a PP és a PSOE is elvetette.

De a PP-Ciudadanos esetleges koalíciónak sincs meg a szükséges 176 hely, ahogy a PSEO-Podemosnak sem.

Rajoy bajban, már a választások után is úgy fogalmazott, hogy „meg fogok próbálni stabil kormányt alakítani. Nem lesz könnyű.”

Ha nem talál maga mellé kormányképes alternatívát, akár még a vesztes szocialisták is kormányt alakíthatnak, a Ciudadanossal és a Podemossal.

Zsarolási potenciál

A két új párt a kampány során hangoztatta, hogy csak akkor szállnak bele bármilyen koalícióba, ha ők diktálnak (lásd: a magyar SZDSZ-hatás), erre reális esély nem sok van, de tény, hogy megkerülhetetlenek lesznek az új parlamentben.

Rengeteg kis párt szerzett még mandátumot, összesen tízen jutottak be, köztük például a katalán függetlenség-párti Democrácia e Llibertat nyolcat, a baszk nacionalista PNV és Bildu hatot, a kanári-szigeteki CCa-PNC pedig egyet.

Rendszerváltás

Pedro Sánchez, a PSEO vezetője a választás után úgy fogalmazott, új korszaknak kell kezdődnie a politikában, de elismerte, a győztes pártnak kell megpróbálnia kormányt alakítania.

Pablo Iglesias szerint rendszerváltás történt, Albert Rivera pedig úgy látta, eljött a lelkesedés korszaka.

A PP 2011-hez képest 3,7 millió szavazót veszített, a PSOE 1,5-öt, jelzésértékű fordulat, de a görög Sziriza sikere után sokan baloldali fordulatot vártak Spanyolországban is, a Podemos sikerét.

A PP-t leszámítva mindenki az 1978-as alkotmány újragondolását követeli (amit azért lesz nehéz keresztülvinni, mert a felsőházban többséget szereztek a konzervatívok), a katalán függetlenség is egyre inkább megoldásra szorul és akkor még ott van az óriási munkanélküliség és a gazdaság talpra állítása is.

Kiemelt kép: Europress Fotóügynökség

(El Mundo, El País, spanyol belügyminisztérium)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik