Nagyvilág

Megszorongathatják a Nemzeti Frontot

Szavaznak a franciák, az előzetes felmérések szerint sikeres volt a mozgósítás, a jobboldal legyőzheti a Nemzeti Frontot.

A délelőtti részvétel egy százalékponttal a 2010-es regionális választásoknál is magasabb. A 2017-es francia elnökválasztás előtti utolsó országos választás végeredménye nagy mértékben múlhat a részvételen. És azon, hogy a baloldali választók a jobboldali listákra adják-e a voksukat azokban a körzetekben, ahol a kormánypárt visszaléptette jelöltjeit a Nicolas Sarkozy volt jobboldali államfő által vezetett Köztársaságiak javára. Megakadályozandó ezzel az első fordulóban élen végzett Nemzeti Front győzelmét.

Ennek érdekében a két forduló között valamennyi hagyományos párt mozgósította a választópolgárokat, akiknek fele vonult az urnákhoz múlt vasárnap.

Az első fordulóban a Nemzeti Front országos összesítésben 28 százalékot ért el, és a 13 régióból hatban végzett az élen.

A pártok mozgósítása délelőtt elsősorban azokban a régióban tűnt sikereseknek, ahol Marine Le Pen pártjának esélye van a győzelemre.

Az utolsó felmérések nagy bizonytalanságot mutatnak a Nemzeti Front esélyeit illetően a három nagy politikai erő, Marine Le Pen pártja, a Köztársaságiak és a Szocialista Párt közötti kiegyenlítettség és a visszaléptetések miatt.

Több közvélemény-kutatás is ugyanakkor azt mutatta pénteken, hogy a baloldal felhívását követően a Köztársaságiak jelöltjei legyőzhetik a Nemzeti Front listáit.

Az eddigi 22 régióból 21-et irányított a kormányzó Szocialista Párt. A régiókat német mintára a nyár folyamán összevonták. Az évi 29 milliárd eurós költségvetéssel rendelkező 13 körzet elsősorban a vállalkozásoknak nyújtandó közvetlen támogatásokért, a helyi közlekedés és a középfokú oktatás megszervezéséért felelős. A 64 ezer szavazóhelyiség túlnyomó többsége este hatkor zár, a nagyobb városokban 19 óráig, a Párizs központú Ile-de-France régióban 20 óráig járulhatnak az urnákhoz a választópolgárok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik