Nagyvilág

Vádat emeltek Hodorkovszkij ellen

Gyilkossággal gyanúsítják. A volt olajmágnás szerint az ügy politikai leszámolás.

Pénteken vádat emeltek Moszkvában Mihail Hodorkovszkij ellen – a már felszámolt Jukosz olajkonszern Svájcban élő alapítóját azzal vádolták meg, hogy részt vett két gyilkosság szervezésében.

1998-ban megölték a szibériai Nyeftyejuganszk polgármesterét, Vlagyimir Petuhovot, valamint kísérőjét, Vjacseszlav Kokoskint – ez az egyik ügy, a másik pedig az East Petroleum Handelsgas GmbH ügyvezetője, Jevgenyij Ribin elleni 1999-es merényletkísérlet, melyben lelőtték Ribin egyik testőrét és megsebesítették két kísérőjét. A nyomozó bizottság szerint Hodorkovszkij megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy megrendelte a gyilkosságokat.

Mivel Hodorkovszkij nem jelent meg a bizottság előtt, bejelentették, hogy a közeljövőben elfogatóparancsot adnak ki ellene. Hodorkovszkij viszont tagadja a vádakat és politikai leszámolásnak tekinti az ellene folyó eljárást.

Hodorkovszkij tíz évet töltött börtönben adóelkerülés és sikkasztás miatt. Az egykori olajmágnás Putyin egyik fő politikai ellenlábasa, ennek ellenére az orosz államfő 2013-ban kegyelemben részesítette, ezután nyugatra távozott. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik