Nagyvilág

Menekült ikerpárt helyeztek előzetesbe terrorizmus gyanújával Finnországban

Előzetes letartóztatásba helyezett pénteken Finnországban a bíróság egy 23 éves ikerpárt, akik a gyanú szerint az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet harcosaként részt vettek fegyvertelen katonák 2014-es meggyilkolásában Irakban.

Meghallgatásukat zárt ajtók mögött tartották Tamperében. Kedden vették őrizetbe őket egy menekült fogadóközpontban. A finn hatóságok szerint  az ikerpár látható az IÁ egyik videóján, amely fegyvertelen iraki katonák elleni támadást dokumentál Tikrit közelében, ahol akkor 11 katonát öltek meg.

A finn nyomozóhatóság szóvivője elmondta: büntetőperük áprilisban kezdődhet, ha bűnösnek találják őket, életfogytiglani börtönbüntetést is kaphatnak, ami Finnországban azt jelenti, hogy 12-15 év múlva kiszabadulhatnak. Nem tudni, hogy a két férfi bűnösnek vagy ártatlannak vallotta magát, mert ügyvédeik nem nyilatkozhattak a meghallgatás után. Az ikerpár szeptemberben érkezett Finnországba. A helyi sajtó szerint menekültstátust kértek.

A Finn Külügyi Intézet terrorizmus szakértője, Teemu Sinkkonen azt valószínűsítette, hogy a két férfi inkább az általuk elkövetett bűnök következményei vagy az IÁ elől menekült Finnországba, és nem azért, hogy “alvó sejtként” később terrorcselekményt hajthassanak végre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik