Külföld
obama, merénylet (obama, merénylet)

Obama ma a terrorizmus elleni harcról fog valami nagyon fontosat mondani

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2015. 12. 06. 08:30

Barack Obama amerikai elnök a terrorizmus elleni harc kérdéseivel foglalkozó üzenettel fordul a nemzethez vasárnap, a Fehér Házból mondva el beszédét – jelentette be az elnöki adminisztráció négy nappal a 14 halálos áldozatot követelő San Bernardinó-i mészárlás után.

A beszéd, amely este 20 órai kezdettel (közép-európai idő szerint hétfő hajnali 2 óra) hangzik majd el az Ovális Irodából, “azokra az intézkedésekre összpontosít majd, amelyeket kormányunk abszolút prioritásként kezel, hogy garantálja az amerikai nép biztonságát” – írta a Fehér Ház szombati közleményében.

Obama előzőleg azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok nem hagyja magát megfélemlíteni, miközben az Iszlám Állam dzsihadista szervezete üdvözölte a szerdai támadást, a mészárlást elkövető amerikai házaspárt pedig az általa kikiáltott kalifátus katonáinak nevezte.

San Bernardino után

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) még pénteken közölte: terrorcselekménynek tekinti a San Bernardinóban végrehajtott mészárlást, és ezen a nyomon folytatja a nyomozást. A Los Angeles Times című lap pedig biztonsági forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a kaliforniai mészárlás férfi résztvevője kapcsolatban állt legalább két tengerentúli szélsőséges szervezet, köztük az al-Kaidához köthető szíriai an-Núszra Front embereivel.

Az amerikai elnököt szombaton belbiztonsági és hírszerzési vezetők tájékoztatták az elkövetőknek az eddigi nyomozás által feltárt előéletéről és radikalizálódásuk főbb fordulópontjairól.

A fehér házi közlemény szerint vasárnapi beszédében Barack Obama kitér majd a terrorveszély alakulására. Emellett “hangsúlyozni fogja határozott meggyőződését, hogy az Iszlám Államot hamarosan megsemmisítik”, és hogy az Egyesült Államoknak ebben a harcban “saját értékeire, az igazságba, az egyenlőségbe és a szabadságba vetett rendíthetetlen hitére kell támaszkodnia”, hogy legyőzhesse a romboló ideológiájukat erőszakkal terjesztő terrorcsoportokat – fogalmaz a közlemény.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kommentek

Migrants make their way through the countryside after they crossed the Hungarian-Croatian border near the village of Zakany in Hungary to continue their trip to north on October 16, 2015. Hungary said it will shut its border with Croatia at midnight, closing a major entry point for migrants bound for northern Europe, weeks after a similar move on its Serbian frontier triggered clashes with refugees.    AFP PHOTO / HANNA SONIA / AFP PHOTO / HANNA SONIA
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.