Nagyvilág

Egyre több a muszlimellenes támadás Londonban a párizsi merényletek óta

A rendőrség kiemelt védelmet biztosít a muzulmán közösségeknek.

Háromszorosára növekedett Londonban a muzulmánok ellen elkövetett támadások száma a párizsi merényletek óta – írja a Guardian. A terrortámadás előtti héten a brit főváros rendőrsége 24 iszlamofób bűncselekményt regisztrált, majd a merényleteket követő héten már 76-ot.

A rendőrség szóvivője elmondta: a helyi muszlim közösségek tagjai aggódnak, folyamatosan egyeztetnek a közösség vezetőivel és kiemelt védelmet biztosítanak. „Nem tűrjük a gyűlölet-bűncselekményeket” – jelentette ki a szóvivő, arra biztatva azokat, akik ilyen támadás áldozatául esnek, hogy mielőbb jelezzék azt a rendőrségnek, hogy intézkedni tudjanak.

A muszlimellenes támadások között említik, hogy a londoni metróban egy hidzsábot viselő nőt az érkező szerelvénynek löktek. A támadó ellen gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat.

David Cameron brit miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy többet tesznek az iszlamofób bűncselekmények ellen, elkülönítve kezelik az ilyen ügyeket. A Brit Muszlim Tanács helyettes főtitkára ugyanakkor arról is beszámolt, hogy sok olyan áldozat van, aki nem jelentkezik a rendőrségen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik