Nagyvilág

Szomáliai menekültekre támadtak Németországban

A Szászország tartományi Plauenben kedden tíz német fiatal rátámadt két szomáliai menedékkérőre. Sértegették és bántalmazták őket, egyiküktől elraboltak 200 eurót, majd elmenekültek. Az áldozatok feljelentést tettek, közölte szerda reggel a zwickaui rendőrkapitányság.

A kapitányság székhelyén is történt incidens; egy menedékkérők elhelyezésére átalakított, még üresen álló egykori zwickaui barkácsáruház parkolójában kedd reggel a biztonsági őrök egy gyanús tárgyat fedeztek fel. Az utcát lezárták, a tárgyat a tartományi bűnügyi hivatal (LKA) szakértői vizsgálták meg. Megállapították, hogy egy csőbombautánzatról van szó. Az üggyel összefüggésben három embert előállítottak, a közrend veszélyeztetésével és bűncselekmény elkövetésével való fenyegetéssel gyanúsítják őket.

A Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi Eggesinben négy, feltehetően német fiatalember két afgán menedékkérőre rontott rá. A neubrandenburgi rendőrkapitányság szerdai közleménye szerint a támadók a földre teperték és megrugdosták áldozataikat, akiket könnyebb fejsérülésekkel kórházba kellett szállítani. A támadók elmenekültek.

A Baden-Württemberg tartományi Konstanzban egy befogadóállomáson keddre virradó éjjel és nap közben több tömegverekedés történt. Afgán és albán férfiak estek egymásnak, egyebek között kézi tűzoltó készülékekkel. A rendőrség 24 óra alatt háromszor vonult ki nagy erőkkel a helyszínre, az összetűzésben többen megsérültek, és több embert őrizetbe vettek, írta online kiadásában a Südkurier című regionális lap.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik