Nagyvilág

Prüszkölnek az oroszok Montenegro NATO-csatlakozása miatt

Belengették, hogy úgy jár majd a montenegrói vezetés is, mint a grúz meg az ukrán.

Orosz válaszlépéseket von maga után Montenegró meghívása a NATO-ba – közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő Moszkvában. Közölte, hogy biztonsági érdekek, valamint az érdekegyensúly fenntartása miatt nem hagyható válasz nélkül az észak-atlanti szövetség folytatódó, keleti irányú terjeszkedése, de konkrét válaszlépésekről nem beszélt.

Viktor Ozerov, az orosz parlamenti felsőház védelmi és biztonsági tanácsának elnöke azt mondta, hogy Oroszország lemondja a Montenegróval zajló együttműködési programokat. Úgy fogalmazott, hogy „Montenegrónak számolnia kell azzal, hogy a NATO-csatlakozás miatt lehetetlenné válik sok olyan program végrehajtása, amelyeket Oroszországgal együtt dolgozott ki korábban, és ez vonatkozik a haditechnikai együttműködésre is”.

Konsztantyin Koszacsov, a külügyi bizottság elnöke kijelentette: Európa kollektív biztonsága szempontjából visszalépést jelent Montenegró NATO-csatlakozása. Egészen odáig merészkedett, hogy azt mondja: a csatlakozást az ország jelenlegi vezetése kényszerítette a lakosságra és ugyanez történt Grúziában Szaakasvili, és Ukrajnában Juscsenko idején. „Hol vannak most ezek a vezetők?” – tette fel a kérdést. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik