Nagyvilág

Tucatnyi szellemhajó miatt vizsgálódik Japán

A halászcsónakokban oszlásnak indult holttesteket találtak. Észak-Koreából sodródhattak keresztül a tengeren.

Vizsgálódik Japán, miután több csónak is az ország partjaihoz sodródott, benne oszlásnak indult holttestekkel. Eddig 11 csónakot találtak, volt, amelyikben húsz ember maradványai voltak. A japán sajtó találgatásai szerint Észak-Koreából származnak a vízi járművek.

A csónakok októberben és novemberben sodródtak partra a Japán-tengerből. Ezeket kikötőkbe vontatták, a bennük lévő holttestek azonosítását azonban még nem tudták elvégezni.

A japán közszolgálati tévé szerint az egyik csónakban egy vászondarabot találtak, ami egy észak-koreai zászló egy része, az egyik csónak oldalára pedig az volt írva, hogy „Koreai Néphadsereg”. Szakértők szerint halászhajókról és halászok holttesteiről lehet szó.

A tömeges halálesetet az is okozhatta, hogy a halászok beljebb merészkedtek a tengeren, de nem volt megfelelő felszerelésük, nem tudtak visszatérni, és akár hónapokig sodródhattak a tengeren. Mások szerint a csónakokon utazók a zárt diktatúrából akartak megszökni. (Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik