Nagyvilág

Állatkínzás: pillanatragasztót öntöttek két kutyakölyök szemébe

Állatkínzók ellen indult nyomozás egy pennsylvaniai kisvárosban, ahol két nyolchetes kiskutyát találtak, akiknek szemeit valaki pillanatragasztóval ragasztotta össze – jelentette a helyi sajtó. A labrador-masztiff keverék kutyákra egy dobozva rakva bukkantak állatbarátok egy cég telephelye előtt.

megkínzott kutyus

A két kölyköt a yokuni  Pet Adoption League állatmenhelye vette magához. Az állatorvosi vizsgálatok alatt kiderült, hogy a szemeik leragasztása mellett meg is égették őket a szájuk és orrukon, feltehetően egy felhevített öngyújtót nyomhatott valaki rájuk. A kutyusok emellett alultápláltak voltak, férgesek és ki voltak száradva.

megkínzott kutyusok01

Egyikük az orvosok szerint egyik szemére végleg megvakult a kínzás miatt. A másik kutyus a lábát húzta, amikor rátaláltak. Először azt gondolták, el van törve, de később kiderült, hogy az éhezés miatt nem fejlődtek ki rendesen az izmai és azért sántult le.

megkínzott kutyusok

A két kutyára örökbeadás vár, amit teljesen egészségesek lesznek. Az elkövetőre pedig vádemelés, ha a helyi hatóságoknak sikerül elfogniuk. A menhely vezetője ezzel kapcsolatban elmondta: nagyon sok tippet kaptak az esettel kapcsolatban, és már „van ötletük arra”, hogy ki lehetett a kölykök gazdája, így remélhetőleg hamar kézre fog kerülni a két kutyakölyök kínzója.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik