Nagyvilág

Mindennapos lehet a vegyi fegyverek bevetése Szíriában

Az Iszlám Állam is képes lehet az előállítására, vagy megszerezhette a szíriai kormányerők készletét.

A közelmúltbeli klórgáz- és mustárgáz-támadások azt jelzik, hogy mindennapos gyakorlattá válik a vegyi fegyverek bevetése Szíriában – közölte a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet végrehajtó tanácsának ülésén Rafael Foley, a nemzetközi szervezetben tevékenykedő amerikai diplomata.

A szervezet által tanulmányozott jelentések alapján rutinszerű a vegyi fegyverek bevetése a szíriai polgárháborúban, az Aszad-rezsim folytatja ezek bevetését saját népe ellen, dacára annak, hogy két éve vállalta készletei megsemmisítését – közölte Foley. A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet a felelősök bíróság elé állítását sürgette.

Diplomáciai források szerint az Iszlám Állam és a szíriai ellenzéki fegyveres csoportok közti harcokban, valamint a kormányerők ostroma alatt álló, ellenzéki kézben lévő területek ellen is vetettek be vegyi fegyvereket. A szervezet szerint felmerül annak lehetősége, hogy az Iszlám Állam képes vegyi fegyverek előállítására, vagy megszerzett egy olyan készletet, amit a szíriai kormány nem jelentett be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik