Nagyvilág

Két tinilány ollóval késelt Jeruzsálemben

Egyre durvul a kétségbeesett palesztinok támadássorozata Izrael ellen, már tinilányok is nekimennek a katonáknak. Egyiküket agyonlőtték.

Folytatódnak a késeléses támadások Jeruzsálemben, de ezúttal egészen durva eset történt: két, ollóval felszerelkezett tinilány támadt járókelőkre a nagyvárosban és két embert, köztük egy idős palesztin nőt is megsebesítettek – írja a Ynet News.

Az egyik támadót agyonlőtték a biztonsági erők, a másikukat megsebesítették. Az ő áldozataik egy 80 éves és egy 27 éves ember voltak, előbbi a fején sérült meg, utóbbit egy gellert kapott golyó sértette meg.

Palesztin források szerint a megölt támadó a mindössze 14 éves Hadil Vádzsija Avad volt a Kalandjia nevű menekülttáborból. Kiderült, hogy a lány bátyja 2013-ban sérült meg súlyosan az izraeli katonákkal való összecsapásban, majd belehalt a sérüléseibe.

A lányok tettét amúgy egy bombaszakértő vette észre, aki a közeli piacon vásárolt. Amint észlelte, mi történik, szolgálatba helyezte magát, előkapta a fegyverét, majd hiába fenyegette a lányokat, azok rátámadtak. Ahogy a felvételen látható, később több civil ruhás rendőr is érkezett, akik végül ártalmatlanították a támadókat.

A támadások folyamatosak, nemrég egy 11 és egy 14 éves palesztin egy villamoson kezdett szurkálni, egy taxis járókelők közé hajtott és egy 16 éves lány is késelni szeretett volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik