Nagyvilág

Német államfő: most kell igazán védeni a szabadság alapelveit

Meg kell védeni a szabadságot a terroristáktól – hangsúlyozta vasárnap Joachim Gauck német államfő. Ezzel egy időben a németek nagy többsége úgy foglalt állást, hogy a terrorfenyegetettség ellenére nem kíván változtatni eddigi magatartásán.

Joachim Gauck egy freiburgi rendezvényen elhangzott beszédében arra szólított fel, hogy a nemzetközi terrorizmus jelentette fenyegetettség ellenére védelmezni kell a szabadságon alapuló rendet. “Negyedszázaddal ezelőtt még azt reméltük, hogy a nyitott társadalmak világméretű diadalmenete feltartóztathatatlan lesz, mára azonban a szabadság lábbal tiprásának és az elnyomásnak a tűzfészkei alakultak ki” – jelentette ki az államfő, aki szerint éppen ezekben az időkben még inkább szükség van a szabadság alapelveinek védelmezőire és támogatóira.

A németek nem változtatnának

A Bild am Sonntag című vasárnapi lapban megjelent felmérés szerint a németek 89 százaléka a terrorcselekmények, illetve terrorfenyegetettség ellenére sem kíván változtatni eddigi magatartásán, legyen szó akár az olyan rendezvények rendszeres látogatásáról is, mint a karácsonyi piacok, a futballmérkőzések vagy koncertek. A megkérdezettek mindössze 11 százaléka válaszolta azt, hogy eddigi szokásain változtatni akar.

A felmérés szerint a németek 77 százaléka azt szeretné, hogy a rendőrök legyenek 24 órás készültségben a terrortámadások megakadályozása érdekében. Ennek kapcsán ugyanakkor Thomas de Maiziere belügyminiszter a lapnak úgy nyilatkozott, hogy a teljes körű megfigyelés jogi szempontból is több kérdést vet fel, továbbá nincs meg az ehhez szükséges valamennyi eszköz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik