Nagyvilág

Kiugrott terrorista: félelemben élnek az Iszlám Állam vezetői

A férfi azt mondta, azért csatlakozott a dzsihádistáktól, mert Amerika, Irán és Oroszország hatalomban akarja tartani Bassár el-Aszadot.

Szakadozóban van az Iszlám Állam, a vezetők félelemben élnek – erről beszélt az amerikai Daily Beastnek egy kiugrott dzsihádista Isztambulban.

A terrorista hosszasan beszélt az Iszlám Állam belső ügyeiről, egyebek közt arról, hogy a szervezet egyre jobban támaszkodik a külföldről érkező fanatikusokra, de a vezetők attól tartanak, hogy ők nem teljesen lojálisak. Elmondta, hogy a külföldi milicistákat származási országuk szerint szervezték csoportokba, mert így könnyebb velük kommunikálni és könnyebben ellenőrizhetőek, de ezt a gyakorlatot nemrég, a Líbiai Brigád feloszlatásakor megszüntették. Velük az volt a gond, hogy lojálisabbak voltak Abu Bakr al-Bagdadihoz, mint magához az Iszlám Államhoz.

Ezek után úgy döntöttek a vezetők, hogy vegyes csapatokat szerveznek, így a csoporton belül sem tudnak sokan egymással kommunikálni, mert nem beszélnek arabul.

A megszólaló férfiról annyi derült ki, hogy szíriai, középkorú, tanult, több nyelven beszélő férfi, aki azért csatlakozott a dzsihádistákhoz, mert úgy látja: az amerikai politika Iránnal és Oroszországgal együtt hatalomban akarja tartani Bassár el-Aszad szír elnököt, és ez ellen akart küzdeni. Elmondta, hogy rendes katonai kiképzést kapott, ezután ő maga is részt vett az újonnan érkezők kiképzésében. A szervezetet kiábrándultan hagyta ott, de egy új terrorcsoportot alapított a hozzá hasonlóan kiábrándultan távozóknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik