Nagyvilág

Milliókat nyúlt le a magát terrortámadás áldozatának kiadó csaló

Bűnösnek vallotta magát, és három évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy 41 éves amerikai nő, aki majdnem negyvenezer dollárt (11 millió forint) csalt jótékonysági szervezetektől, azt állítva, hogy megsérült a 2013-as bostoni merényletben jelentette a helyi sajtó. Joanna Leigh ugyan ott volt a bostoni maratoni futóverseny célvonalánál, de a robbanások előtt elment onnan.

Leigh “kihasználta az emberek együttérzését és az állami ügynökségeket, akik segíteni szerettek volna a bajba jutott embereken” – jelentette ki a vádat képviselő kerületi ügyész. “Minden egyes dollár amit megkapott, olyan emberekről lett ellopva, akik igazán megérdemelték volna” – tette hozzá.

Joanna Leigh

A nő 18 ezer dollárt kapott egy massachusettsi állami áldozatsegítő programtól, 9 400 dollárt adományoztak neki emberek egy internetes adománygyűjtő-oldalon keresztül és nyolcezer dollárt a bostoni robbantások áldozatain segítő alapítványtól. Ezen felül egy helyi középiskola majdnem kétezer dollárt gyűjtött össze neki, abban a hiszemben, hogy a merénylet egyik áldozata volt.

A nő ráadásként még 900 dollár értékben kapott ingyenes bőrgyógyászati kezelést, amit a botoni merénylet sebesültjeinek ajánlottak fel. A legtöbben ezt sebhelyek gyógykezelésére használták fel, míg Leigh egy már meglévő bőrpír kezelésére használta fel.

Leigh-t egy évig tartó börtönbüntetésre ítélték, amit három évre felfüggesztettek. Ezene felül háromszáz órányi közmunkát kell végrehajtani, valamint teljes egészében vissza kell fizetnie a kicsalt pénzt. Az összeget anyja nyugudíj-megtakarításából fogja kifizetni – közölte ügyvédje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik