Nagyvilág

A CIA-igazgató szerint Snowden miatt is nehezebb a terrorakciók felderítése

Több támadás is előkészületben lehet, de John Brennan szerint meg lehet akadályozni, hogy sikeresek legyenek.

A CIA igazgatója szerint elkerülhetetlen, hogy az Iszlám Állam újabb merényletekkel próbálkozzon, de úgy véli, meg lehet akadályozni, hogy ezek a kísérletek sikeresek legyenek. John Brennan egy washingtoni biztonságpolitikai tanácskozáson azt mondta: a Párizsban történteket nem lehet egyszeri, elszigetelt eseménynek tekinteni. Több támadás lehet előkészületben, ezzel egy ideig együtt kell élnünk – mondta.

Szerinte az Iszlám Állam azért támadt külföldön, mert Irakban és Szíriában feltartóztatták a lendületét. Azt mondta: a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetben nem szabad megengedni, hogy a terroristák aláássák a nyugati értékeket, hangsúlyozta viszont, hogy megfelelő módon ellenőrizni kell a menedékkérők áramlását.

Brennan szerint megnehezítették a hírszerzés munkáját az Edward Snowden kiszivárogtatásai nyomán bevezetett új adatvédelmi rendelkezések. A CIA-igazgató úgy véli, hamisan állították be, hogy mit csinálnak a hírszerzési biztonsági szolgálatok és bizonyos köröknek az a céljuk, hogy aláássák képességeiket. Rengeteg technikai és jogi lehetőség áll rendelkezésre, ami megnehezíti a hírszerzők számára, hogy a felfedéshez szükséges betekintéssel rendelkezzenek – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik