Nagyvilág

Kerry megszámlálta az Iszlám Állam napjait

Az amerikai külügyminiszter szerint a "Dzsihád John" elleni légi csapás egy előjel volt, és Szindzsár városa is felszabadul napokon belül, igaz az még nem biztos, hogy végeztek a terroristavezérrel.

A tunéziai látogatáson tartózkodó Kerry sajtótájékoztatóján azt mondta, az amerikai kormány még nem tudta pontosan megállapítani, hogy végzett-e a csütörtöki éjjeli légicsapás az Iszlám Állam lefejezős propagandavideóiból ismert Dzsihád Johnnal, de maga a művelet azt az üzenetet hordozza, hogy a szélsőségeseknek “tudniuk kell: a napjaik meg vannak számlálva, és le lesznek győzve”.

Az ISIS brit állampolgárságú tagja ellen a szervezet “fővárosában”, az észak-szíriai Rakkában, illetve annak környékén hajtottak végre légicsapást csütörtökön, a BBC brit közszolgálati adó pénteki értesülése szerint a világ egyik legkeresettebb terroristája nagy valószínűséggel meghalt a támadásban. A túszok kivégzéséről készült videókon kötött maszkban látható, késsel fenyegetőző férfit Mohammed Emwazi kuvaiti születésű brit állampolgárként azonosították nyugati titkosszolgálatok. A férfit volt túszok vérszomjas pszichopataként írták le.

Az amerikai külügyminiszter pénteken Tuniszban azt is elmondta, bár az Iszlám Állam néhány harcosa még tartja magát a városban, “teljesen biztos” abban, hogy a kurd önvédelmi erők napokon belül felszabadítják az észak-iraki Szindzsárt.

A kurd önvédelmi erők pénteken szemtanúk beszámolói szerint átvették az ellenőrzést Szindzsár központja felett, és elűzték onnan az terrorszervezet harcosait. A dzsihadisták által tavaly augusztusban elfoglalt város felszabadítására a kurd harcosok csütörtökön indítottak szárazföldi offenzívát, amelyet a Washington vezette nemzetközi katonai szövetség légicsapásokkal támogat.

A harcokban a pesmergák mintegy 7500 harcosa, valamint a jazidi keresztény kisebbség tagjai is részt vesznek. Utóbbi közösség ősi lakhelyének számított Szindzsár, ám az őket eretnekeknek tartó dzsihadisták elűzték őket a településről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik