Nagyvilág

Halállistát posztolt a brit diák, retteg az egész iskola

A rendőrök mentek a 14 éves fiúért, aki késeléssel és nemi erőszakkal fenyegetőzött.

A rendőrség ment egy 14 éves fiúért Nagy-Britanniában, miután „halállistát” posztolt a Facebookra és azzal is fenyegetőzött, hogy megerőszakolja a tanárnőjét – írja az Independent.

A diák személyesen és interneten is fenyegette osztálytársait, a közösségi oldalon pedig azt írta, hogy pénteken le fogja szúrni őket. Ennek ellenére kiengedték a rendőrségről, az aggódó szülők így nem engedik gyerekeiket iskolába, noha az igazgató azt mondta: szavatolja mindenki biztonságát, és egyenruhás rendőrök is járőröznek az intézménynél.

Az iskola vezetője közölte: a rendőrség és az iskola együtt vizsgálja ki az ügyet. „Biztosítani szeretnék mindenkit, hogy nagyon komolyan vesszük az ügyet és minden szükséges lépést megtettünk” – közölte az igazgató, aki azt is hozzátette: a fenyegetőző gyerek nem megy be az intézménybe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik