Nagyvilág

Lezuhant orosz gép: az USA szerint az oroszok is terrorakciót valószínűsítenek

Az Egyesült Államok hírszerzése által lehallgatott kommunikáció szerint orosz illetékesek is úgy vélik, hogy pokolgépes merénylet miatt zuhant le október 31-én egy orosz utasszállító repülőgép a Sínai-félszigeten, jelentette washingtoni forrásokra hivatkozva a Reuters hírügynökség hétfőn.

A Reutersnek a kérdésre rálátó források azt is elmondták, hogy az orosz tisztviselők lehallgatott beszélgetésein túl más bizonyítékok is azt támasztják alá, hogy terrorakció okozta a Kogalymavia (nemzetközi nevén Metrojet) nevű orosz légitársaság Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó gépének tragédiáját, amelyben 224-en vesztették életüket.

Amerikai kormányzati források szintén hétfőn azt is közölték a hírügynökséggel, hogy sem az orosz, sem az egyiptomi hatóságok nem fogadták el az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által felajánlott segítséget az ügy felderítésére. Az FBI szóvivője, Joshua Campbell korábban közölte, hogy az FBI az Airbus A321-200-as roncsainak kriminalisztikai vizsgálatában ajánlott segítséget Moszkvának.

A The New York Times amerikai napilap korábban még arról írt, hogy az orosz kormány kérte fel az FBI-t arra, hogy kapcsolódjon be a nyomozásba.

Korábban több nyugati kormány is azt valószínűsítette, hogy merénylet okozta az orosz gép tragédiáját. Számos ország ezért felfüggesztette a Sarm-es-Sejkbe irányuló légi forgalmát, ami kényesen érinti az idegenforgalomtól jelentősen függő egyiptomi gazdaságot.

Egyiptom és Oroszország viszont nem erősítette meg, hogy pokolgépes támadás miatt zuhant volna le az orosz repülőgép, annak ellenére, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet magára vállalta az állítólagos merénylet elkövetését, azt hangoztatva, hogy az megtorlás Oroszország szíriai beavatkozásáért. Ettől függetlenül Moszkva a múlt héten felfüggesztette a Sarm-es-Sejkbe tartó menetrend szerinti járatokat, és külön légihídon hozta haza a Vörös-tenger partján fekvő üdülőhelyről ott rekedt állampolgárait.

(Reuters, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik